Gabi szüléstörténete 2025.12.03.

Ti írtátok! – Szüléstörténet
Yogamama/SistersFlow-s kismama jógásom, Gabi, szüléstörténetét hozom most nektek. Gabi már a második babáját várta, rendkívül tapasztalt kismama volt, mindennek utánajárt, és a Budai Perinatális Központot választotta, ami szuper jó döntésnek bizonyult! Bábák által kísért, háborítatlan természetes szülésének részletes leírását nagyon szépen köszönöm neki, mert azért ritka gyöngyszem nálam a kvázi otthonszülés, főleg az ilyen részletgazdag megosztás. Pedig én örülnék, ha többen bátorkodnának ebbe az irányba, mert a legszebb, legháborítatlanabb szüléstörténeteket az otthon vagy születésházban szülő kismamáimtól kaptam. Gratulálok, Gabi, elképesztően inspirálóak a soraid! Nagyon sok boldogságot kívánok!
„Szia Éva! Ígértem szülésélményt, megpróbálom most leírni, hátha a kishölgy engedi.
Október 11-én reggel ismét barnázásra ébredtem, pontosan ugyanúgy, ahogy egy héttel korábban szombaton. Aggodalomra semmi ok, csak a nyákdugó távozik, ami több napig is eltarthat. Mivel előző napra voltam kiírva, a nagy lány pont nincs velünk ezen a hétvégén, ezért óvatosan, de reménykedem, hátha ma beindul a szülés. Páromnak nem szólok, szeretnék egy utolsó kellemes, nyugodt hétvégét vele kettesben. Bevásárolunk, elmegyünk együtt ebédelni, élvezzük a kellemes időt, azt, hogy kettesben lehetünk, beszélgetünk, tervezünk. Közben jönnek-mennek a menstruációs görcsszerű fájások. Nincs még rendszer, nem vészesek, és nem is erősödnek.
Esteledik, bekuckózunk a kanapéra egy forró tea mellett, és elővesszük az „egymás szemében” kártyákat. Mintha pillanatok alatt illant volna el a nap, már este 10 óra van, és a fájások erősödnek, de még mindig nem vészesek. Nem szeretném, hogy izguljon vagy esetleg bepánikoljon, hiszen ebből még bármi lehet, így inkább javasolom, hogy menjünk aludni. Párom békésen elalszik, én nem tudok; cikáznak a gondolatok, miközben szépen lassan, fokozatosan erősödnek és sűrűsödnek a fájások. Még mindig menstruációs görcsökhöz hasonlítanak, még nem jött el az ideje telefonálni a mentor bábának.
Elkezdtem figyelni és mérni a fájások hosszát és az időközöket: rendszereződnek és hosszabbodnak. Éjfélre 5–8 percenként jönnek, itt az ideje szólni páromnak és a mentor bábánknak. Hívom lelkesen Ágit, a mentor bábánkat, és mesélem, mit tapasztalok – lehet, hogy valóban beindult a folyamat, természetesen bármikor leállhat. Megkérdezi, szeretnénk-e bemenni a BPK-ba, vagy várjunk még. Kérdésére kérdéssel felelek: kik az ügyeletes bábák ma éjjel? Mint zene füleimnek, érkezik a válasz: „én vagyok”. Felderül az arcom – jaj, de szuper –, hiszen titkon reménykedtünk benne, hogy vele szülhetünk. Megkérdezem, kivel lesz párban, de nem helyezek rá nagy hangsúlyt, majd kiderül. Nekünk Ági maga a nyugalom, béke és a kedvesség megtestesítője, vidámsággal megspékelve.
Még nem érzem szükségesnek az elindulást, inkább visszafekszünk a puha ágyba, és a páromhoz bújok. Próbálok aludni, de nem megy; enyhén erősödnek a fájások, beállnak 5 percesekre. Éjjel 2-re már 3 percesek és folyamatosan erősödnek. Szólok a páromnak, hogy most már ébredezhet, be kellene menni. Hívom Ágit, aki vidáman megkérdezi, mik a terveim; lelkesen rávágom: „szülünk”.
A rövid autózás során – ahogy várható volt – enyhülnek és kimaradnak a fájások. Beérünk a BPK-ba, furcsa itt lenni éjjel a sötétben, csendben. Ági fogad, a bábatársa úton van. Megkérdezi, melyik szobába szeretnénk menni. Egyből rávágjuk a párommal, hogy a Hold-szobába. Ezt a szobát pillantottuk meg először még hónapokkal ezelőtt; itt voltunk keretmegbeszélésen, ennek a hangulata ragadott meg.
Kényelmesen elhelyezkedünk, mosolyogva beszélgetünk, majd pihenést javasol nekünk, és kettesben hagy bennünket. Befekszünk a hatalmas franciaágyba, pihengetek csukott szemekkel, de aludni továbbra sem tudok, bizakodó vagyok. Kb. egy órával később kopognak az ajtón: Mirtill az, frissen végzett szülésznő, gyakorlati óraszámokat gyűjt, akivel a szülésfelkészítőn találkoztunk. Ő maga a meghittség, türelem és pozitív kisugárzás. Véget sem ért a tanfolyam, mi már jeleztük, hogy örülnénk, ha a mi szülésünk során ott lehetne harmadik bábaként.
Megkérdezi, hogy vagyunk, illetve meghallgathatja-e a baba szívhangját a kis Doppler-készülékkel. Babával és mamával minden rendben, pihenjünk tovább nyugodtan.
Telik az idő, kezdenek rendszereződni a fájások és talán erősödnek is. Ismét kopognak az ajtón: Gabi érkezik, ő a másik bába, csupa mosoly és vidámság; valamiért a kellemes nyári napsütésre emlékeztet, ami felmelegít és beragyog. Álmomban sem kívánhattunk volna ennél jobb segítő és támogató bábákat magunk mellé. Meghallgatják a baba szívverését – picit keresni kell, mert lejjebb csúszott a korábbihoz képest. Ez jó jel, és továbbra is szépen, erősen ver a szíve.
Ismét kettesben maradunk. Visszabújok az ágyba, de már nem sokáig tudok fekve maradni, mert erősödnek az összehúzódások; most már ténylegesen is elkezdenek fájni. Elkezdek járkálni a félhomályban, ringatózni. Ránézek az órára: hajnali 4 van, és egyre erősebbek a fájások, de továbbra is vidáman, összefüggően tudok válaszolni párom kérdéseire. Egy-egy összehúzódásnál jólesik mély guggolásban lenni, jobbra-balra billegni; a köztes időszakban pedig féltérdelő támaszban medencenyitó gyakorlatokat végezni.
Párom is mellettem sétál, segít felállni, velem járkál, megsimogat, mélyen a szemembe néz – ennél többre nem is vágyom. Tudok befelé figyelni a babámra és a testemre koncentrálni.
Gyorsan felpörögnek az események: elkezd igazán fájni, megkapaszkodom hol a páromban, hol az ágyrácsban. 6-kor szólok a páromnak, hogy hívni kéne a bábákat, már szinte folyamatosak a kontrakciók. Érkezik Mirtill, hozza a labdát, hátha azon kényelmesebb; megkérdezi, hogy bekenheti-e olajjal a derekam. Igent mondok, jól esik.
Immár térdelő támaszba „vetődöm” egy-egy fájásnál, ez már javában az aktív szakasz. Megkérem a bábákat, kezdjék el feltölteni a medencét. Épphogy levetkőzöm, elfolyik a magzatvíz 6:05-kor. Besegítenek a bokáig érő vízbe két tolófájás közepette, térdelő állásban, a medence szélén támaszkodom, és a párom kezét szorítom. Jól esik a meleg víz a derekamon, segít lazítani.
Pár perccel később felsír Zoé baba, akit Ági kapott el. Mire feleszméltem volna, hogy pozíciót kellene váltanom, hogy elkaphassam, már kint is volt. Ugyan nem vízben született, csak medencében, de megkönnyebbülten felsóhajtok. Azonnal odaadják, magamhoz ölelem, megpuszilom és üdvözlöm Őt.
Besegítenek az ágyba, kisbabám a mellkasomon, párom a másik oldalamon. A köldökzsinór pulzál; a lepényi szakasz ágyban, párnák közt, betakarva zajlik. Amikor kifehéredett a köldökzsinór, akkor vágja el a párom, majd picit később megvizsgálnak. Kisebb repedésekkel megúsztam, valószínűleg a korábbi gátmetszésem repedt meg; varrni kell, de szerencsére egyik sem mély vagy nagy.
Hármasban hagynak pihenni még pár órát, majd távozás előtt megmutatták a méhlepényt, megmérték Zoét, és elkísértek az autóig. Csodálatos élmény volt, nem kívánhattam volna szebb, jobb szülést és ennél profibb, támogató csapatot magam köré. Felajánlották, hogy hazavihetjük a méhlepényt, amivel éltünk. Még aznap délelőtt, olyan dél körül már itthon voltunk hármasban.”

Kövess minket a Facebook-on!